Huntitan Brüno

Malinois kan

Hát igen, a jó malinois hozzáértő kézben ilyen és ehhez hasonlóan elképesztő teljesítményekre képes - ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy mindezt csak szakértelemmel, türelmes és kitartó munkával lehet kihozni belőle. Hatalmasat csalódhatnak azok, akik azt gondolják, hogy a mali csodakutya, aki mindent pillanatok alatt megtanul, és meg sem áll a csúcsig! Hamis illúzió pusztán csak a kutyától elvárni a kiemelkedő teljesítményt, az esetleges csalódás vagy kudarc esetén őt okolni pedig becstelenség. Csúcsszuper versenyautóval sem lehet futamot nyerni, ha a volánnál közepes vagy még rosszabb sofőr ül. ráadásul a malinois olyan "versenyautó", melybe csak kormányt és féket szereltek - gázpedálra nincs szükség, mert mindig maximális fordulatszámon pörög a motor. Többek közt ez az a tulajdonsága, melynek köszönhetően kivételes eredményekre képes a versenypályán, ugyanakkor szintén emiatt kiképzését nagyon könnyű elrontani.

A mali másik jellegzetessége a korábban már említett villámgyors reakcióképessége. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a malinois nagyon ösztönerős kutya, ezért ha kiképzése során túlzott terhelésnek teszik ki vagy idejekorán nagy nyomás alá veszik, teljesen tönkre lehet tenni. Mindez fokozottan érvényes az őrző-védő munka azon fázisában, ahol a kutya ösztönváltásait igyekeznek kialakítani. Ennek lényege a zsákmányszerző- és védőösztön fejlesztése, illetve az ezek közti stabil váltás elérése, ami lehetővé teszi, hogy a különböző szituációkban ható, eltérő ingerek ellenére munkája precíz, magabiztos legyen. Belátható, hogy mindez milyen körültekintést igényel, ha a reakciók, váltások pillanatok alatt lezajlanak.

Ez sarkalatos pont az eredményesség szempontjából. A zsákmányszerző ösztönnel többnyire nincs is baj, feltéve, hogy fokozatosan terhelik. A jó képességű malikban nagyon erősen jelen van, és továbbfejlesztéséhez sem kell túl nagy "bűvészmutatvány". Az őrző-védőzéshez szükséges védőösztön fejlesztése, illetve kiaknázása azonban már nem ennyire egyszerű, mivel csak később teljesedik ki olyan mértékben, hogy kiképzés során szerephez jusson. Szomorú, de sok, alapvetően jó képességű malinois "vérzett már el" önhibáján kívül olyan kiképzők keze alatt, akik más munkakutyafajták kiképzéséből vett metodika alapján viszonyultak hozzá.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 3
Heti: 17
Havi: 31
Össz.: 45 101

Látogatottság növelés
Oldal: Profi kutya
Huntitan Brüno - © 2008 - 2024 - belgamali.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »